Kamocsa község

a község hivatalos honlapja

Az „ÖRÖMSZIGET EURÓPÁBAN” című projektet az Európai Unió finanszírozta az „Európa a polgárokért” program keretében

Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan „Testvérvárosok polgárainak találkozói”

Word dokumentum, 66 kB

Részvétel: a projekt lehetővé tette a találkozót 315 állampolgár részvételével, akik közül 200 fő a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház-Kamocsai Egyházközség, Kamocsa (és környező településeiről), (Szlovákia) érkeztek, és jelen volt 35 fővel Dunaszekcső Község Önkormányzata (Magyarország); 35 fővel Parohia Reformată Călărași, Calarasi (Harasztos), (Románia); 20 fővel a Youth Peace Group Danube, Vukovár (Horvátország) és 25 fővel az ECCLESIA, Nagykeszi (Szlovákia) lakosai.

Helyszín/Dátumok: a találkozó helyszíne Kamocsa község (Szlovákia) volt, 2013/09/13 és 2013/09/15 között.

Részletes leírás:

Kamocsa községében 2013. szeptember 13-15. között valósult meg az a nemzetközi találkozó, mely az Európa a polgárokért, Testvértelepülési találkozó program keretében fogadta partnereit Magyarországról, Romániából, Horvátországból és Szlovákiából. A rendezvény korbábbi találkozók ötleteként született meg, melynek elsődleges célja volt, hogy szellemiekben értéket teremtsen és együtt örüljenek egymásnak az „Örömsziget Európában” című rendezvény egy kis szigetén. A találkozó kiemelt célja volt, hogy ebben a multikulturális közösségben erősítsék az egymás iránti tiszteletet, elfogadást, mely kizárólag csakis a megismerés által érhető el; de további célkitűzések is erősítették az együttlétet:

  • elmélyíteni a partnerek között az évek során kiépített munkafolyamatokat, melyek tovább fejlesztik a jövőbeni együttműködést hazai és nemzetközi kontextusban,
  • jobban megismerjék a szervezetek, intézmények és önkormányzat apparátusát,
  • valamint a színes generációs réteget alkotó lakosság között erősítse a baráti kötelékeket.

A rendezvény különféle szórakoztató (sport, kulturális és gasztronómiai tradíciók) és komolyabb (workshop, előadások, kampány) programokkal várta vendégeit. Összességében elmondható, hogy az alábbi 3 prioritás tengely mentén felfűzött programok hiánytalanul megszólították a generációkat a következőképpen:

  1. Európai Állampolgárok Éve 2013: a tematikus évhez kapcsolódtak az ifjúság által kezdeményezett kampányprogramok: „Mindennapok Európában” és a „Gyermekmosoly misszió” keretében kreatív munkák által fejezhették ki a fiatalok üzeneteiket Európa irányába. A fiatalság többsége a összetartó család, a szeretet, a szabadidő témákat boncolgatta. Alkotásaikban kifejezték ömagukat, akaratukat és egy elképzelt, jól működő világképet „festettek le” az „Örömsziget” gondolatáról.
  2. Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai év 2012. A generációk közti szolidáris együttműködés jegyében szerveztek programokat (zumba, egészségsarok, kézművesség). A programok elősegítették ahhoz a széles generációs réteget, hogy jobban megismerjék egymás képességét, gondolkodását, véleményét, mellyel sokkal inkább elfogadóbbakká és befogadóbbakká válhattak egymással szemben.
  3. Az Önkéntesség Európai Éve 2011 keretében a horvátországi fiatalok mutatták be önkéntes aktivitásaikat a bemutatkozó esten. Az önkéntesség iránti elkötelezettség az egyházi szervezetek által prezentál beszámolókban is megmutatkozott, így a témában beszélgetést kezdeményeztek egymással. Az önkéntesség nem csupán programszinten, de annak a több mint 40 aktivista munkájában is megnyilvánult, akik valamiképpen hozzájárultak a rendezvény megszervezéséhez, vagy lebonyolításához Kamocsa községéből.

A találkozó lényege volt, hogy európai polgárokat kapcsoljon össze nemzetközi dimenzióban és megtalálja közöttük azokat a közös kapcsolódási pontokat, melyek mentén tovább építhetik a partnerség cselekvési területeit.

2013. szeptember 13.

A pénteki nap az érkezés, elszállásolás, logisztikai feladatok kiosztása és a bemutatkozás jegyében indult. A partnerek fokozatosan érkeztek déli 12.00 órától. Mivel a község nem rendelkezik elszállásolási kapacitással ilyen nagy fős társaság számára, így ezt a hiányossságot, a szomszédos településeken működő szálláshelyekkel tudta a szervező intézni. Az utazást is biztosította a vendégek számára a program helyszínek és a szálláshely között. Az esti hivatalos programmal útnak indították a rendezvényt. A polgármesterasszony és a pályázó szervezet vezetőjének köszöntését követően a szervezetek és a dunaszekcsői önkormányzat mutatkozott be. Az előadásokat kultúrműsor kísérte, melynek keretében bemutatkoztak a helyi és a parnterek csoportjai. A beszélgetős-ismerkedős est zárása egy zenés programmal zárult, a szlovákiai Cérdus zenekar fellépésével.

2013. szeptember 14.

A szombati nap a találkozó kiemelkedő napja volt. A rossz idő ellenére a programok a helyi Kultúrotthonban zajlottak. A délelőtti programok a generációk színes korosztályának skáláját mozgatták meg az „Európa Mozgásban!” program blokkban. Sor került az ügyességi játékokra, bábszínházi előadásra, kreatív műhelyfoglalkozásokra és a „Mindennapok Európája” keretében a gyermekek kiállítására. Az Európa Sátor számos szolgáltatással várta az érdeklődőket: információk az EVS programról és az Európai Unióhoz kapcsolódó kérdések megválaszolásával kapcsolatosan. A „Gyermekmosoly Misszió” program keretében a fiatalok és a szenior korosztály közös póló- és kavicsfestésbe kapcsolódott be. Az alkotás során kifejezték gondolataikat az Örömsziget Európában pályázattal kapcsolatban. A késő délutáni órákban a „A jövő generációjának érvényesülése és jogai Európában” címmel tartott előadást ThDr. Szénási Szilárd martosi lelkipásztor. A résztvevők gondolataikkal bekapcsolódhattak a párbeszédbe. A vacsorát követően a Kis-Duna-Menti Rockszínház szórakoztatta a vendégeket.

2013. szeptember 15.

Vasárnap a találkozó hivatalosabb hangvitelű programjai zajlottak. A délelőtti Istentiszteletet követően a vasárnapi ebéd következett a kiértékelésekkel és a köszönetnyílvánítással egybekötve. A délutáni órákban az ünneplés a pályázat szlovákiai partnere, az Ecclesia és a Velke Kosihy református gyülekezete meghívásában folytatódott, ünnepi Istentisztelet és kultúrműsor keretében, valamint egy búcsúfogadással Nagykeszi településen. A vendégek ezt követően elbúcsúztak és hazaindultak saját országaikba.